Terug naar overzicht

Konyvjelzo - Hungary

Konyvjelzo - Hungary

4/11/2009 - A kabbalista

ALKUT KÖTÖTTEM ISTENNEL
A bölcsesség kulcsai

Geert Kimpen: A kabbalista

Konyvjelzo magazineA kabbalista címû, világsikerû regény szerzõjével, Geert Kimpennel egy amszterdami kávéház teraszán beszélgettünk. A 44 éves író meglepõ közvetlenséggel mesélt korántsem mindennapi életérõl:
– Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy egyszer majd író leszek. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy csak akkor lesz érdemes bármit is megírnom, ha már kellõ tapasztalatot gyûjtöttem az életben. A színház volt a második szerelmem. Ezért 18 éves koromban már kész tervem volt az életre: eldöntöttem, hogy 20 és 30 éves korom között színész leszek, 30 és 40 között színdarabokat fogok írni, és színházi rendezõ leszek, majd 40 felett áttérek az „igazi” feladatomra: a regényírásra. És nagyjából így is történt. Elsõ könyvemet, A kabbalistát 40 éves koromban adták ki. A kabbalista a holland író elsõ regénye, amit további sikerkönyvek követtek. A témaválasztás elég meglepõ, hiszen Geert korábban nem foglalkozott a Kabbalával. „Az élet nagy kérdései” azonban mindig is érdekelték, ezekrõl szeretett volna írni. Végül aztán a téma találta meg õt. Így mesélt errõl: – Nem akartam, hogy az enyém is csak egy könyv legyen a sok közül. Meg akartam ragadni az élet nagy kérdéseit: Miért vagyunk ezen a földön? Mi értelme a létezésünknek? Létezik-e Isten? Van-e élet a halál után? Mi a bölcsesség titka? A szerelem vagy a bölcsesség ér többet? Magánéletemben már régóta kerestem a választ ezekre a kérdésekre. A buddhizmustól a wiccáig számos irányban tapogatóztam, és bár minden megihletett, mégsem leltem a végsõ választ. Írói karrierem egy „Istennek” címzett dühös levéllel indult. Elmondtam neki, hogy bárki is legyen õ, elegem van. Most azonnal válaszokat akarok. Nem szimbolikus, hanem konkrét válaszokat. Tudni akarom, hogyan mûködik a világ. Szükségem van arra a kézikönyvre, amit a születésünkkor megspóroltak tõlünk. Nagyon dühös voltam, de megígértem, hogyha megkapom a válaszokat, megírom egy regényben, és az egész világon hirdetni fogom. Másnap egy amszterdami rabbi e-mailben megkeresett. Korábban sose hallottam róla, és még most sem tudom, hogyan jutott el hozzám, és miért lépett velem kapcsolatba. Mindenesetre kabbalaórák látogatására invitált. Elfogadtam a meghívást. Arra gondoltam, hogy, mivel alkut kötöttem Istennel, követnem kell a jeleket. Az elsõ néhány hét alatt szinte semmit nem értettem meg az órákon. Aztán hirtelen minden teljesen világossá vált. Szédítõ volt. Ennyire egyszerû? – gondoltam. Így mûködik az élet? Épp annyira logikus volt, mint a tudományok. Egyesek úgyis tartják, hogy a kabbala valójában tudomány.

A kabbalista története hiteles, autentikus zsidó forrásokon alapul, bár az eseményeket a szerzõ kiszínezte, hiszen az volt a célja, hogy egy izgalmas, fordulatos regényt írjon. A fõhõs, Chájim Vital, egy sokak számára ismeretlen, 16. századi rabbi, igen közel áll Geert szívéhez, talán ezért is lett ennyire élõ, emberi a karaktere. Ám ez önmagában nem lett volna elegendõ a sikerhez. Maga a szerzõ így magyarázza a történteket: – Szájról szájra terjedt a könyv híre. Az elsõ olvasók annyira lelkesek voltak, hogy ajánlották a barátaiknak, vagy megajándékozták egymást vele, így a regényt ismerõk tábora egyre csak nõtt és nõtt. Az emberek ugyanazokat a küzdelmeket és kérdéseket élik meg az életben, mint a karaktereim a könyvben. A szereplõim nem szentek. A kabbalisták is ízig-vérig emberek: szerelmesek, féltékenyek és nagyravágyók, csakúgy, mint te vagy én. Azért küzdünk, hogy olyanok legyünk, amilyenek lenni akarunk. A nemes szándékok ellenére mindenkinek kihívásokkal és akadályokkal kell szembenéznie.

Geert Kimpen októberben könyve megjelenése apropóján Budapestre is ellátogat. Már izgatottan várja az utazást, hiszen, bár boldog férj és apa, egy szerelem emléke köti fõvárosunkhoz: – Évekkel ezelõtt volt egy rövid románcom egy budapesti lánnyal. Budapestet varázslatos városnak írta le, és küldött pár csodálatos képet. Úgyhogy most mindezt a saját szememmel láthatom, és talán aláírhatom neki A kabbalista magyar változatát. Persze azt is remélem, hogy lesz egy kis idõm meglátogatni a város nevezetességeit és egy híres budapesti fürdõt is.

Konyvjelzo magazine

TOP

 

Delen: